• Na MOST?
  • Faliújság
  • Interjúk
  • Szerintem
  • Vitassuk meg!
  • Szavazófal
  • Dilemmázó blog
  • Mi ez az egész?
  • Közzététel
  • Gyűjtögető
  • Tagok
  • Hírlevél
  • Postaládám
  • Házirend

BEJELENTKEZÉS
e-mail cím:

jelszó:



KERESÉS


ÜZENET A
LAPGAZDÁNAK

Ha elfelejtetted jelszavad,
vagy regisztrált e-mail címed



Ha feliratkoznál a hírlevélre,
vagy esetleg leiratkoznál róla


A kulturált hozzászólás
ismérvei

Kompatibilisnek kell lennünk a természettel – a Mecsekoldal további beépítését és 'motorizálását' teljes mértékben korlátozná

[2013-01-28]

    Hajnal Klára
A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének oktatója (szakterülete a fenntartható fejlődés elméleti kérdései és alkalmazása a településfejlesztésben, illetve a Kékgazdaság), a koncepciókészítés kezdetén az önkormányzat által felkért opponensi csapat tagja

 

Patartics Zorán: A fenntarthatóság kérdésével eleinte csak kutatók, kutatások foglalkoztak, majd a szempontokat kormányzatok, nagyvállalatok is integrálni kezdték stratégiáikba. Ma már a világ fejlettebb része előtt nyilvánvaló, hogy a fenntarthatóság a jelenlegi civilizáció legnagyobb kihívása. Egy átlagos pécsi városlakó azonban ma nem tud erről sokkal többet, mint hogy jön az általános felmelegedés, drágul a benzin, ha az állam ad támogatást, akkor érdemes napkollektorokat telepíteni a házra, meg szelektíven kell gyűjteni a szemetet.

Az önkormányzat szándékai szerint a készülő új Városfejlesztési Koncepció paradigmaváltó lesz, amennyiben a fenntarthatóságot állítja a gondolkodás középpontjába. Hogyan magyaráznád el röviden a pécsieknek a fenntarthatóság-problémát, és hogy miért fontos ez egy város jövőtervében?

Hajnal Klára: A Városfejlesztési Koncepció azért a fenntarthatóság rendezőelvei szerint fog elkészülni, mert ez van előírva az EU városfejlesztési politikájában. Szintén ezért készül már a második Nemzeti Fenntartható Fejlesztési Stratégia is. Tehát az önkormányzatnak nincs más választása.

A világ – benne hazánk és városunk – évek óta egy komplex gazdasági, társadalmi és környezeti válságban van. Ez elég bizonyíték arra, hogy alapvető és strukturális változásokra van szükség, mivel a hagyományos megoldások nem hoztak eredményt, sőt minden eddigi próbálkozás ellenére a válság mélyül. A fenntarthatóság megértéséhez abban a rendszerben kell gondolkodnunk, amelyben fizikailag élünk: a természetben.

Az emberi létezés a természettől függ. Minden élet és minden erőforrás, amit felhasználunk, az a természet maga, annak része. Tehát függünk a természettől: levegő, víz, táplálék, fogyasztási javaink, a felhasznált energia, minden, de minden a természet része.

Történelmünk sajátossága, hogy olyan gazdasági rendszereket és technológiákat hoztunk létre, amelyek ellentétesen működnek és szerveződnek, mint ahogy a természet működik és szerveződik, illetve fejlődik. A jelenség olyan, mintha egy óraszerkezetben egy fogaskerék ellentétesen kezdene el forogni. Tragikusabb példával is lehet magyarázni: ha az emberi testben – amely egy tökéletesen együttműködő rendszer – egy sejt „megkergül”, azaz saját programot, növekedést kezd el megvalósítani, akkor feléli a test erőforrásait, de vele együtt el is pusztul. Ez a rák tragédiája: a sejt felmondta a szerződést, az együttműködést az emberi szervezettel.

A természetben az anyag körforgást végez, és ezért nincs hulladék. Ezzel ellentétesen mi a természeti erőforrásokból olyan termelő és fogyasztási cikkeket állítunk elő, amelyek használat után nem tudnak visszakerülni a körforgásba, hanem egyenesen a szemétdombra. Másik példa: a természetben az élőlények legnagyobb része adott helyben él, adott helyben táplálkozik, szaporodik. Ezzel szemben a globalizált világban ember, áru, pénz, információ folyamatos mozgásban van, a világ egyik sarkából a másikba. A természet egészséges működése biztosít számunkra tiszta levegőt, vizet, talajokat és ezen keresztül táplál bennünket. Ennek legfontosabb feltétele a természet sokszínűsége, biodiverzitása. A modern agrárrendszerek azonban monokultúrákat alkotnak, szinte ökológiai sivatagnak nevezhetők.

Ha a teljes rendszert vizsgáljuk, akkor nyilvánvaló, hogy az emberi társadalom és a gazdaság a természetnek alrendszerei. Ezek az alrendszerek termelnek, fogyasztanak, és egyre többet szeretnének termelni és fogyasztani. Azonban a Föld anyagilag véges rendszer, amelyben nem lehetséges végtelen növekedés. Az erőforrások lassan kimerülnek, a környezetünk pedig elszennyeződik, és pusztulnak a fajok is. A szűkösség konfliktusokra és erőszakra vezet a gazdaságban, a társadalmakban, de akár a családokban is.

A fenntartható fejlődés lényege, hogy olyan módon szerveződjünk, működjünk, ahogy a létfenntartó főrendszer szerveződik, működik. Azaz kompatibilisnek kell lennünk a természettel. A természet evolválódik, azaz fejlődik, az emberi rendszerek pedig elsősorban növekedtek: többet, nagyobbat, gyorsabban, újabbat, messzebbre… tehát nem a növekedésre, hanem a fejlődésre, mint minőségi folyamatra kell helyezni a hangsúlyt. Természetesen a valódi szükségleteket és igényeket biztosítani kell, például megfelelő mennyiségű élelmiszert, energiát, és így tovább...

Mivel a létfenntartó főrendszer egy ökológiai rendszer, ezért a fenntartható fejlődés ökológiai rendezőelvekre épül, természetesen kiegészítve az emberi együttélés szabályaival: szolidaritás, méltányosság. A fenntartható fejlődés elmélete és megvalósítása csak komplex rendszerben létezik: természet-társadalom-gazdaság, nem lehet az egyiket megvalósítani a többi nélkül. A környezetvédelem csak egy része a fenntartható fejlődés megvalósításának.

Egy város is élő rendszer, egy sajátos ökoszisztéma, amelyre általában érvényesek a természet működésének törvényei. Fontos tudni, hogy egyetlen város sem képes önmagában fenntartható lenni, mivel az erőforrások nagy részét importálja a szűkebb-tágabb környezetéből. Az import mértéke, ennek a környezetnek a kiterjedése azonban fontos meghatározója a fenntarthatóságnak. Nem mindegy, hogy Új-Zélandról importálunk kiwit, vagy Baranya déli részén termeljük, és ezáltal eltartunk néhány gazdát. A városnak is van anyagcseréje, szerkezete és fejlődési iránya: kiteljesedés, kibontakozás egy jobb, nagyszerűbb, hatékonyabb és kreatívabb minőség felé. A fenntartható fejlődés egy valóban új paradigma, a mezőgazdasági és ipari forradalom voltak ehhez hasonló léptékű változások a történelmünk során. Komoly kihívások előtt állunk.

A világ fokozódó problémáival és fenntarthatatlan folyamataival igen régóta foglalkozik a tudomány, de a politika is. Az 1960-as éveket a „rádöbbenés” korának nevezte Buday-Sánta Attila professzor. 1972-ben készült el az MIT számítógépes programja, amely szerint a gazdasági növekedés összeomlást eredményez majd valamikor… Nagyon, de nagyon sok tudományos és ismeretterjesztő munka jelent meg a világban, valamint civilek, művészek, vallási vezetők, II. János Pál pápa is üzent a világnak (1990), hogy alapvető változásokra van szükség. ENSZ világkonferenciák hoztak határozatokat 1972-től, folyamatosan. Mégis itt a válság, és most már tényleg cselekedni kell... Ez idő alatt azonban óriási tudás halmozódott fel a megoldás, a fenntarthatóság megvalósítására. Számtalan sikeres folyamat indult el a világban és itthon is, elsősorban a falvakban.

P.Z.: Mi az, amit bárki (az átlag városlakó) megtehet a fenntarthatóság érdekében, és mit tehetnek azért a gazdaság szereplői?

H.K.: Mindenki tehet valamit. Azonban mindenkinek más a lehetősége, életkörülménye, lakása, háza, cége, munkahelye, tehát a cselekedeteinek hatásköre. Ezért csak elvekre tudom felhívni a figyelmet. Arra kell törekedni, hogy mindenki a fenntarthatóság elvei szerint próbáljon cselekedni, mindenhol: otthon, munkahelyen, a vállalkozásában, a városban.

A legfontosabb rendezőelv a természet védelme, a zöldfelületek élővilágának megőrzése, sokféleségének (diverzitásának) növelése és új zöldfelületek létrehozása. A természet a forrása minden fejlődésnek.

A lokalitás elve azt jelenti, hogy törekedjünk arra, hogy a helyi termékeket és szolgáltatásokat vásároljuk, a helyi gazdaságot támogassuk és vegyünk részt a helyi közösségek életében.

A ciklusosság elve azt jelenti a mindennapokban, hogy törekedjünk a természetes anyagok vásárlására, használatára, illetve gyűjtsük szelektíven a hulladékot. Takarékoskodjunk minden nyersanyaggal, és ha lehet, ne vásároljunk semmit se feleslegesen. Törekedjünk a zöld és kék megoldások bevezetésére. Ha lehetőségünk van rá, válasszuk a közösségi közlekedést, kerékpározzunk, gyalogoljunk.

Kezdjünk el együttműködni, akivel csak lehet. A fenntarthatóság az együttműködésre épít, a természet egy hatalmas együttműködő rendszer. Az együttműködő helyi rendszerek hatékonyak és kreatívak, rugalmasak, valamint biztonságosak.

A gazdaság szereplői számára jól ismert a vállalati felelősségvállalás fogalma (CSR - link 1, link 2). Ennek értelmezése magába foglalja a fenntarthatóságra törekvést is. Ugyan a legtöbb cég ezt reklámnak, marketing eszköznek tekinti, de létezik például hazánkban az Üzleti Etikai Díj, amely ezt értékelni.

A gazdaság számára hatalmas feladat az ökológiailag kompatibilis – azaz kék technológiák lehetőségeinek feltárása és megvalósítása. A nagyobb probléma azonban abból fakad, hogy a technológiai fejlődés eredményeképpen egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Lassan a robotokat is robotok gyártják... Erre a jelenségre is időben figyelmeztettek a világgazdaság vezető szereplői (1995). A munkahelyteremtés koncepcióját is újra kell gondolni tehát, ez a közgazdászok feladata. Azonban azt is fel kell ismerni, hogy ebben a helyzetben az önellátás nagyon fontos szerephez jut: munkahelyi jövedelem hiányában az embereknek legyen lehetőségük legalább az élelmiszer önellátáshoz.  

P.Z.: Mi az, amit véleményed szerint a készülő Városfejlesztési Koncepció tehet a fenntarthatóság érdekében? Te mit vársz e téren a Koncepciótól? 

H.K.: A Városfejlesztési Koncepció elkészítésére kiírt pályázat még nem jelent meg. [Pontosítás, P.Z.: a pályázat 2012. nyarán lezajlott, és ennek alapján a koncepciókészítés elindult, de csak a munka első szakasza, a helyzetfelmérés készült el. Novemberben azonban a munka megszakadt, a tervező csapat az időközben megjelent jogszabály, és annak következtében a feladat módosulása okán elállt a szerződéstől. Az interjú készítése idejében az új, a munka folytatására irányuló pályázat nem jelent még meg – Hajnal Klára erre utal.] Sok minden függ attól, hogy az Önkormányzat mit fogalmaz meg a kiírásban, mit vár a koncepciótól, és a tervezők mire lesznek képesek. Szeretném, ha a kész Koncepció olyan komplex fejlődési pályát jelölne ki, amely során a város egy élőbb és élhetőbb, működőbb város lesz.

A városunk él, megvan, de az emberek jelentős része egyre közömbösebb, kiábrándultabb, fáradtabb. Nincs benne elég vitalitás, kreativitás, kevés a perspektíva a fiatalok számára. Sokan elmennek, mert nincs munkájuk, nem jó itt élni, mert nem kényelmes, sokan úgy érzik, hogy még a városi infrastruktúra sem értük van. Működik a város, van áram, víz, általában jönnek-mennek a buszok. A „működő város” fogalom urbanisztikai tartalma azonban más: van-e valódi együttműködés a város szereplői között – önkormányzat, gazdaság és városlakók között? A valódi és a folyamatos együttgondolkodás, közös tervezés a feltétele, hogy a város harmonikusan fejlődjön, a legtöbb igényt és érdeket biztosítva, és mindenki jól érezze magát ebben a gyönyörű városban. Ez azt jelenti, hogy anyagilag, egzisztenciálisan is biztonságban érezze magát, legyen lehetősége és jövedelme élvezni a város sokszínű kulturális kínálatát, és az egészséges, esztétikus városi tereket, parkokat és a Mecsek erdeit. Szeretném, ha a város inspiratív szellemi környezetet és feltételeket teremtene a személyes kreativitás fejlődésére és olyan közösségek létrehozására, amelyek biztonságot nyújtanak az embereknek. Szeretném, ha az embereket a bizalom jellemezné, és képesek lennének céljaikért és egymásért együttműködni.

P.Z.: Az egyik rendszeresen figyelmen kívül hagyott kérdés, hogy Pécs önkormányzata milyen eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy a fenntarthatóság szempontjainak az elkövetkező húsz év városfejlesztésében érvényt szerezzen. Szerinted milyen szerepet tölthet be az önkormányzat, és ténylegesen milyen eszközei vannak ehhez a paradigmaváltáshoz? Vannak ilyenek, vagy kiderülhet, hogy egy hazai önkormányzat ebben a kérdésben nem rendelkezik tényleges ráhatással a folyamatokra? Lehet-e szerinted e kérdés tisztázása nélkül tervezni, és ha nem, akkor kinek a feladata ezt a kérdést megválaszolni?

H.K.: A kérdésekre csak részben tudok válaszolni, mivel a fenntartható fejlődés elméleti kérdéseivel foglalkozom, és ettől elég távol van az önkormányzati politika, tehát nem értek ehhez.

A jelenlegi szabályozás is nagyon sok mindent megenged. De szükség lesz új eszközökre is. Majd elválik, hogy mit tehet meg az önkormányzat, és milyen új eszközöket kell létrehoznia. Fontos eszköz a város lakosságával történő együttműködés. A Város-kooperáció már elkezdte ezt a munkát. A város nem képes fejlődni saját lakói fejlődése nélkül. Elvileg tehát mindenkinek változtatni kell életmódján és értékrendjén. Semmilyen különös akadálya nincs annak, hogy a város a fenntarthatóság irányába fejlődjön. A kényszer és az elhatározás megvan, már csak a közös akarat kell. A város fejlesztésében az önkormányzat, a piaci szereplők és a lakosság egyaránt fontos szerepet játszik, azonban tény, hogy az önkormányzaté a felelősség az együttműködésért.

P.Z.: Az első kérdésben soroltam néhány példát arra, hogy az átlag (nem az a szűk réteg, aki e témában jártas) pécsiek mit tudnak a fenntarthatóságról, mint problémáról. Érdemes volna azt is megemlíteni, hogy ez a többség hogyan viszonyul ezekhez a problémákhoz. Csak a példáknál maradva (hosszan lehetne sorolni):

- Felmelegedés: jellemzően nem bennünket érint, hanem a tengerparti városokat…
- Drágul a benzin: az államnak csökkentenie kellene az adótartalmat…
- Alternatív és megújuló energiaforrások: ha elég támogatást ad az állam, használjuk ki!
- Szelektív hulladékgyűjtés: levisszük a gyűjtőbe, de rendesek vagyunk! A rossz TV-t meg a kuka mellé teszem, majd csak elviszi valaki, és nem én fogom a leadó helyre furikázni.

Ehhez képest a paradigmaváltás új hozzáállást, tudatos magatartást, áldozatokat kíván anyagilag, időráfordításban és energiában is: új energiatermelő rendszereket kell létesíteni, a működő élelmiszer ellátási rendszereket át kell alakítani, rég elfeledett készségeket kell újra megszerezni, és így tovább. Ráadásul az emberek azt látják, hogy a ’nagyok’, például az energiaszektor szereplői, vagy az emberek által szelektíven gyűjtött hulladék feldolgozói állandóan vitatható ügyletekbe bonyolódnak, de legalábbis a ’zöldek’ ezeket állandóan bírálják. (Lásd fa- és szalmatüzelésű erőmű, stb.) Szóval egyfelől az egyén újfent az akadályoztatással (például a napelemekkel termelt többlet áram hálózatba való visszatáplálása során) és a bizalmatlansággal találkozik. Másfelől a lecsúszó társadalom egyre lejjebb lép a Maslow-féle szükséglet piramison, és ebből kifolyólag tudatát mindjobban a pillanatnyi túlélési feladatok kötik le – a távoli, és főként a közös jövő kérdéseire nincsenek kapacitásai.

Hogyan lehet a gazdaság szereplőit és az átlag polgárt, valamint a döntéshozókat motiválni a nagy közös szemléletváltásban? Hogyan lehet a bennük lévő ellenállást leküzdeni? Hogyan lehet őket meggyőzni a változtatásnak? És a Koncepció e téren szerinted milyen szerepet játszhat, hogyan hasznosulhat?

H.K.: Világosan kell látni, hogy nincs más út. A jelen állapot fenntarthatatlan, ezért a fenntarthatót kell választani, és elindulni… A fenntarthatóság felé vezető úton számtalan lehetőség van egész kis léptékű változásokra, amelyek aránylag gyorsan, kis költséggel megvalósíthatók, és már rövid távon gazdaságosak. Amit meg lehet tenni, meg lehet változtatni, azzal kell kezdeni, aztán a nagyobb léptékű feladatokkal.

Úgy vélem, hogy nincs átlagpolgár, annak ellenére, hogy használjuk a kifejezést. A városban élő emberek értékrendje, tudásszintje hihetetlenül változatos. Vannak, akik teljesen érdektelenek, de sokan vannak akik őszintén érdeklődnek és nagyon komoly tudással rendelkeznek, olvasnak, dokumentumfilmeket néznek, ismerik a fenntartható városfejlődés nemzetközi szakirodalmának és gyakorlatának egy részét, és olyan közösségekbe járnak, ahol erről, illetve erről is szó van (a Nappali, a Csinos nemcsak vendéglátóhelyek, hanem közösségi terek, többek között ilyen programokkal). A város lakosságának egy része 'profi civil'… A fiatalok nagy része pedig ezekkel a gondolatokkal az oktatás minden szintjén találkozik. Az emberek különbözőek, és a körülményeik is. Ezért minden módszert és eszközt fel kell használni, hogy inspiráljuk őket, érdekeltté tegyük őket a változásra.

Fel kell ismerni, hogy felelősek vagyunk önmagunkért. Nagyon sok egészségmegőrző klub, spirituális fejlődéssel foglalkozó közösség van a városban. Ők ezt tudják. És azt is, hogy a közösség ereje mekkora és mire képes. Az élethossziglan tanulás nemcsak azt jelenti, hogy újabb szakképzettséget, diplomát szerzünk, hanem azt, hogy folyamatosan tanulunk önmagunkért és a közösségeinkért. A város aktuális kérdései a közösségi tanulás témái lehetnek. A lokátor tervezett megépítése során nagyon sokan kezdtek el önként tanulni. Ma már nem kell iskolába járni, ha tudást akarunk szerezni. Nagyon sok lehetőség van, és mindenre szükség lesz. Még egy 'véletlen' esemény, plakát, zene, utcai akció is hatást tud elérni. Fontos a hiteles ismeretterjesztés, a párbeszéd (dialógus), a közös beszélgetések, tervezések és a hiteles példamutatás az intézmények részéről és mindannyiunk részéről.

P.Z.: Amennyire tudtam tájékozódni korábban (ma már nem foglalkozom ezzel), egyes európai városok, illetve EU-s dokumentumok inkább stratégiai szinten fogalmaznak meg fenntarthatósági célokat. Ha koncepcionális szinten foglalkoznak velük, akkor pedig inkább olyan víziók születnek belőlük, amelyek végső soron a város látható átváltozását vetítik előre, például a zöldfelületek fejlesztését, a rekreációs városi zónák kialakítását, a közösségi közlekedési rendszer városformáló átalakítását, vagy éppen a tetők zöldítését. A pécsi Városfejlesztési Koncepció ennél többre vállalkozott: valóban komplex módon kíván foglalkozni a várossal, ezért az öt szakmaterületi megközelítés, a természeti környezet, épített környezet, gazdaság, társadalom, és helyi kormányzás.

Tudsz említeni néhány jó európai példát, amely a pécsi konstrukcióval összevethető, és amelyet jó gyakorlatként megismerni, elemezni, hasznosítani volna érdemes a pécsi Koncepció készítése során? Miben szolgálhatnak ezek példákkal?  

H.K.: A hivatalos dokumentumok alapján jól lehet tudni, hogy milyen egy fenntartható város. Természetesen ezek nem konkrét tények, hanem rendezőelvek, alapelvek, amelyeket le kell fordítani a városunk és a saját háztartásunk lehetőségeire, személyiségünkre. A leggyorsabban, legolcsóbban megvalósítható változtatásokkal kezdi szinte minden város. Ezek valóban látványosak: biológiailag változatos zöldfelületek, kertek, parkok, stb. Integrált közösségi közlekedés kulturált infrastruktúrája: járdák, kerékpárutak, kényelmes járművek, jól működő közlekedési hálózatok. Ehhez viszont olyan városszerkezet kellene, amely nem kényszeríti a személygépkocsi használatra a városlakókat. Akinek van kocsija, az hozzáfér a szolgáltatásokhoz, akinek nincs, az ki van zárva. Ezt a jelenséget az amerikai urbanisztikai szakirodalom az „intézményesített autófüggés” jelenségének nevezi (1999), és kimondja, hogy ezt meg kell szüntetni. Ezt folyamatosan lehet megvalósítani, és elég nagy feladat. Főleg a történelmi belvárosok válnak először autómentessé. Kevésbé látványos, illetve alig látható a helyi gazdaság jelenléte. A tulajdonviszonyok, az adózás. Az ökológiailag megfelelő, kompatibilis technológiák sem látványosak, viszont a tiszta levegő, csökkenő hulladékmennyiség már látható, érzékelhető nap, mint nap.

Példa lehet a német városok közlekedési rendszerének megtervezése, ahol a menetrend feltüntetni, hogy melyik buszra/villamosra lehet feltolni a babakocsit, kerekesszéket, bőröndöt… és a jármű pontosan érkezik. Berlin közösségi közlekedése olyan szervezett, hogy személyautó nélkül is kényelmesen lehet benne élni. A belvárosban havas esőben, a kora esti órákban is alig van autó az utakon. Tudatosan épült az új kormányzati negyed és a központi pályaudvar a város közepére, amelynek az üzenete érthető. Ugyan Berlin egész más léptékű város, de a koncepció a lényeg, nem a méretek.  

P.Z.: A Francia-Magyar Operatív Városfejlesztési Szimpoziumon Te is jelen voltál. Ott olyan – lenyűgöző és nagyon differenciált – francia fejlesztési rendszert ismerhettünk meg, amely a fejlesztéshez jelentős részben ’hagyományos értelemben’ viszonyul. Voltak ugyan rozsdaövezetet hasznosító fejlesztések is, de alapvetően a gyarapodó népesség okán növekvő városok példái vitték a prímet.

A társadalmi fenntarthatóság felől nézve a francia rendszer a mi számunkra csak mint sci-fi értelmezhető. Az a szociális lakásépítési program fényévekre van a magyar gondolkodástól – nálunk csak gúnyt űztek eddig ebből a kérdésből (lásd az ezredforduló e tárgyú programját a déli városrészekben), és az alapvető definíciókat sem sikerült lefektetni.

A franciáknál az új városrészek tervezésénél azonban a fenntarthatóság gazdaságossági, energetikai és egyéb szempontjai mintha nem volnának komolyak, csak amolyan huncutság, amit a gazdag társadalom megengedhet magának. Ennek megfelelően beterveznek mutatóba helyi energiatermelő rendszereket, meg egy-két mutatványt, de nem érezni a takarékossági megfontolások érvényesítését, azok város- és tudatalakító szerepét. Továbbra is a látványos, grandiózus beavatkozások húzzák a városokat.

Hogyan vethetők össze Európa fejlett részének fenntarthatósági törekvései a mi lehetőségeinkkel? Milyen különbségeket kell tudatosítanunk magunkban ahhoz, hogy a saját utunkat helyesen jelöljük ki? A szűkösebb források okán milyen lemondásokat kell tudomásul vegyünk, és mennyiben kell, vagy lehet támaszkodnunk európai forrásokra a fenntarthatóság érdekében megvalósítandó fejlesztésekhez?

H.K.: A nyugati országok komolyabban vették a fenntarthatóság elméleti koncepcióját, illetve a városaik problémáit. A civil közösségek is bátran és hatékonyan léptek fel elsősorban a környezeti ügyekben, de részt vettek városrész-rehabilitációkban, közösségi intézmények létrehozásában. Ennek történelmi háttere ismert, azonban mi húsz évet kihagytunk. A települések fenntarthatóságának első politikai dokumentuma 1992-ben került elfogadásra az ENSZ egyik legnagyobb politika rendezvényén, a Rio-i Föld Csúcson, amit Göncz Árpád is aláírt, és 1993-ban a parlament is elfogadott. Ennek ellenére a hazai városok azt a városfejlesztési gyakorlatot követték, amelyet a nyugati városok már kezdtek túlhaladni.

A különbségek természetesek, ezekkel nem nagyon érdemes foglalkozni. A jó példákat kell elemezni és amit tudunk, azt használjuk fel, de ne másoljuk. Elsősorban azt kell feltárni, hogy nekünk milyen adottságaink, lehetőségeink vannak, mit tudunk most megcsinálni, mit majd később, és mi az, amit soha (például nem leszünk fürdőváros). A fenntartható városfejlesztésre megpályázható uniós forrásokat pedig majd nagyon bölcsen kell felhasználnunk.

P.Z.: A koncepció annyit ér, amennyit használnak belőle. A fenntarthatóság szempontjai mindig ütközni fognak valamelyest a pillanatnyi szempontokkal – a fenntarthatóbb rendszerek jelenleg drágábban építhetők meg, mint a már járatos technológiák. Ugyanígy van némi feszültség az elmélet és a gyakorlat között. Hogy csak egy sokak által érthető példával éljek: a zöldtetőkkel kapcsolatosan kialakult ’zöld’ vélekedés például többnyire – finoman szólva – elfogult. Ezeknek a tetőknek a hátrányai és kockázatai sok esetben meghaladják az előnyeiket. Ha valaki ismeri ezek költségvonzatait, a technológiai nehézségeket, a fenntartás problémáit, az tudja, hogy jelenleg csak egyes esetekben jó döntés zöldtetőt létesítni. Viszont ennek a szisztémának a PR-ja már olyan önjáró lett, hogy építészek maguk is elhiszik, és ennek megfelelően terjesztik nagy számban a zöldtetős megoldásokat. Ez csak egy apró példa volt, számosat tudnék mondani.

Bár magam elkötelezett híve vagyok a fenntarthatóság ideájának, úgy látom, hogy a felületességnek súlyos következményei lesznek, és az elméletet cáfoló tapasztalatok a helyes elveket alááshatják. A sajátos magyar effektusra lehet számítani: az elveket nem vitatni fogják, hanem kijátszani, megkerülni.

A kérdésem a hosszú felvezető után: hogyan lehet felkészülni a Koncepcióban arra, hogy a helyes elgondolások megvalósuljanak? Hogyan lehet összhangba hozni a hosszú és rövid távú szempontokat, érdekeket? Hogyan lehet az elmélet és gyakorlat konfliktusát kezelni? 

H.K.: Nem létezik olyan tökéletes koncepció, amely minden szereplő érdekeinek megfelel, és mindig voltak felületes koncepciók, tervek és munkák, beázó tetők, és így tovább. Nagyon fontos, hogy az önkormányzat egyértelműen fogalmazza meg, hogy mit vár el a Koncepciótól. Ezek után pedig nagyon alapos, komplex gondolkodásra lesz szükség, hogy a leghatékonyabban lehessen a rövid távú és a hosszú távú feladatokat összeegyeztetni, összecsiszolni. Valóban nem szabad kapkodni. Ez minden tervezésre érvényes. Az elmélet és a gyakorlat nem szükségszerűen konfliktusos, ki kell dolgozni a legjobb megoldásokat.

P.Z.: Az első Kis Esti Vitán érdekesen körvonalazódott egy kérdés, nevezetesen a helyi termelési, önellátási szisztémák erősítésének és a globális rendszerek hatékonyságának a konfliktusa. Erre egy frappáns választ adtál, amit ’glokalitásnak’ neveztél. Arra kérlek, ezt fejtsd ki itt röviden és beavató módon, és örülnék, ha néhány Pécsre alkalmazható példával is rávilágítanál ennek lényegére.

H.K.: A fogalom a nemzetközi és hazai szakirodalomban már elég régi. Lényege, hogy úgy hozzuk meg a helyi döntéseinket, hogy figyelembe vegyük a globális következményeit, illetve a globális folyamatok helyi hatásait is betervezzük. A világ rendkívül bonyolult összefüggés-rendszer, amely a legkülönbözőbb sebességgel reagál a legkülönbözőbb változásokra. Tehát komoly tudásra, ismeretekre van szükség, hogy a változtatásokat helyesen tudjuk megtervezni. Például a szénhidrogén készletek globális kimerülése és az emelkedő üzemanyagárak miatt ezektől független közösségi közlekedést, intézményfűtési rendszereket kellene létrehozni. Vagy: helyi tőkével, helyi nyersanyagra és munkaerőre alapozva hozzunk létre munkahelyeket, mivel tapasztaljuk, hogy a globális tőke átjáróháznak tekinti a világot. A jelenleg olcsó importált élelmiszerárak megemelkednek, amint beáll az olajcsúcs, ezért érdemes minél előbb megteremteni az alapvető élelmiszerek helyi termelését.

P.Z.: A természeti környezet tárgykörben a készülő Koncepció egyik bizonyosan markáns dilemmája lesz a Mecsekoldal. Magad is úgy tekintesz erre a kérdésre, mint amely hatással van a város klímájára. Milyen megállapításokat tennél, és milyen szándékokat fogalmaznál meg a Mecsekoldallal kapcsolatban, amelynek a Koncepcióba be kellene kerülnie?

H.K.: Közismert a Mecsekoldal története. A város terjeszkedése során eltűntek az erdők, aztán a szőlők, és napjainkban már alig van zöld a tégla és a beton mellett. Ez nemcsak a város klímájára hat, hanem csapadékvíz gazdálkodására is, a városlakók rekreációs lehetőségeire, a turizmusra, de még az élelmiszerbiztonságra is.

Egyetértek azzal a javaslattal, hogy a további beépítést nem szabad megengedni. A közösségi célú terveket felül kell bírálni, és az volna a legjobb, ha csak „gyalogos” rekreációs és turisztikai fejlesztések történnének, az ökoturizmus szellemében. És jó volna inspirálni a Mecsekoldal lakóit, hogy zöldítsék kertjüket, árnyékolják lakásukat, házukat zöldfelülettel, fákkal. Támogatni kellene a csapadékvíz felfogó házi rendszereket, ciszternákat, öntözést.

A klímaváltozásra fel kell készülni, és a leghatékonyabb megoldás a zöldfelület. A kellemes árnyék, friss gyümölcs, madárdal önmagában is érték.

P.Z.: A korábbi tervezési munkában (amely az ismert okok miatt megszakadt) opponensi szereped volt, vagyis az elkészült munkarészek véleményezése, bírálata volt a feladatod. (Erre a megszakadt munka miatt csak egyszer, a helyzetfelmérés esetében került sor.) Mivel a munka megszakadását is kiváltó, időközben megjelent kormányrendelet okán részben a felmérést is át kell dolgozni, bizonyára lesz mód egyes fejezeteket átértékelni. Ha jól sejtem, ebben a munkában részt veszel majd. Mit fogsz másképp csinálni a felmérés természeti környezet fejezetében? Miket tartasz fontosnak átírni, vagy mivel gondolod kiegészíteni? Hogyan gondolkodsz a továbbiakról? Hogyan képzeled el a szakmaterületek összhangjának megteremtését a Koncepció elkövetkező fázisaiban, amelyekben ennek a jelentősége felerősödik?

H.K.: Még nincs [P.Z.: új] kiírás, pályázat, elbírálás, megbízás, szerződés, tehát nem tudok érdemben válaszolni.

Azonban létezik a Város-kooperáció, azaz a civilek bevonása, amely szintén uniós elvárás, de a helyi szereplők egy része számára is teljesen nyilvánvaló. Az eddigi folyamatban a Város-kooperáció Természet civil munkacsoportját szerveztem. Ez biztosan folytatódik, és ebben részt szeretnék venni. A munkacsoport javaslatait, elképzeléseit, saját felméréseinek eredményeit a tervezésnek figyelembe kell venni, be kell építeni. Ezt írásos megállapodás rögzíti. A Természet munkacsoport tavaly megfogalmazott céljai közé tartozik a Mecsekoldal további beépítésének és „motorizálásának” teljes korlátozása. A városi zöldfelületek mennyiségi és minőségi fejlesztése, valamint közösségi kertek létrehozása. Szeretnénk támogatni a kertes háztartások komposztálási lehetőségeit, a csapadékvíz felfogásának megoldását, valamint szeretnénk inspirálni a kertes háztartásokban élőket a kertek növényzetének a növelésére. Ne a beton legyen a divat, hanem a zöld: az egészséges gyümölcsfák, dísznövények, de akár gyógy- és fűszernövények, zöldségek. Több közösségi piacot szeretnénk, és erősíteni a város környékének biogazdálkodását. Ez védi az egészségünket, a vízbázisunkat, talajainkat és a biológiai sokszínűséget is. Ezekkel párhuzamosan szeretnénk az ökológiai kultúrát is fejleszteni. Fontosnak tartjuk a város ökológiai lábnyomának felmérését, a CO2 lábnyom, a vízlábnyom mértéke is kellene az értékeléshez: ebből derülne ki, hogy mennyivel élünk nagyobb lábon, mint megengedhetnénk magunknak.

A szakmaterületek folyamatos és hatékony együttműködése nélkülözhetetlen lesz, egy komplex program jóval több egyeztetést, harmonizálást igényel. Örömmel vennék olyan új kommunikációs formákat, amelyek ezt biztosítani tudnák. Az együttműködésre való képességünket, a hatékony együttgondolkodást kell fejleszteni, akár tréningeken részt venni, hogy ezt megtanuljuk. Türelem kell és akarat, hogy meg akarjuk érteni, hogy mit gondol a másik, és tanulni kell azt, amit még nem tudunk. A fenntarthatóság teljes megértése ökológiai, rendszerelméleti tudást, de a társadalom és a közösségek mély ismeretét is megköveteli, valamint ezzel együtt személyes belső fejlődést is igényel. A fejlődés végső soron nem más, mint folyamatos tanulás, rugalmas alkalmazkodás a változó körülményekhez.

 

Ha kibővítenéd, kiegészítenéd, vagy vitatnád az olvasottakat, örömmel vennénk, ha meg is tennéd azt a VITASSUK MEG! rovat kapcsolódó kérdéseinél vagy a SZERINTEM rovatban !

  

  a többi interjú itt

vissza